Világzenei műhely indiai és magyar zenészekkel

Ismét egy rendhagyó adás

A stúdióban élőben hallhatjuk az amerikai David Trasoff és az indiai Arnab Chakrabarty sarode duettjét (jugalbandi) Szalai Péter tablá kíséretével. A két sarode játékos két különböző iskola képviselője, ezért közös zenéjük világviszonylatban is ritkaságnak számít.

Vendégeinkkel beszélgetünk az indiai klasszikus zenéről és ezekről a különleges hangszerekről.

A sarode a szitár mellett az indiai klasszikus zene egyik legfontosabb hangszere. A hangszer teste egy fából van kifaragva és a bendzsóhoz hasonlóan bőr fedi. Pengetővel szólaltatják meg, ami leggyakrabban kókuszhéjból készül. A hangszer legkülönösebb eleme az érintők nélküli, krómozott acél fogólap, amihez a zenész a körme hegyével szorítja oda az acél és bronz húrokat. Ezzel a technikával megvalósíthatók az indiai zenére jellemző hajlítások. A különböző iskoláknak megvannak a saját sarode változatai, ami a húrok számában is megmutatkozik. A négy főhúr és a két ritmushúr mellett a rezonáns húrok adják meg a sarode telt hangzását, melyekkel együtt a húrok száma 18 és 25 között változik.

David Trasoff 1973-ban lett a legendás indiai zenész, Ustad Ali Akbar Khan tanítványa és egészen a mester 2009-ben bekövetkezett haláláig tanult tőle a Maihar-Seniya Gharana (iskola, stílus) rendszerében. Ezzel párhuzamosan zenetudományi tanulmányokat folytatott a kaliforniai egyetemen, több tudományos cím birtokosa.

Arnab Chakrabarty a klasszikus indiai zene új generációjának egyik kimagasló tehetsége. Brij Narayan-nál kezdett tanulni sarode-ozni, majd Pt. Buddhadev Das Gupta, később pedig Kalyan Mukherjea vezetésével a Seniya-Sahjahanpur Gharana követője lett. Jelenlegi hangszere, egy kb. 130 éves sarode is ezen a mester-tanítványi láncolaton keresztül öröklődött, míg végül mestere neki ajándékozta.

Az indiai klasszikus zene egy zenei nyelv. Vannak hangzói, szavai, mondatai, vannak költeményei, és ami a legfontosabb, van nyelvtana. A színpadon nem improvizáció történik, hanem élő zenei kommunikáció. Nyugaton ilyen közös zenei nyelv volt a barokk idején és ilyen zenei nyelv a dzsessz is. A dzsessz közel száz éves és már mennyi változáson esett át. Ugyanez igaz az indiai klasszikus zenére is, bár alapjai, például a tiszta érzelmek megjelenítését szolgáló hang- és játékrendszer.
Indiában egyszerre két, egymástól független, ugyanakkor egymással kompatibilis zenei rendszert hoztak létre. Az egyik a rága - a dallam rendszere, a másik a tála - a ritmus rendszere. Két olyan zenei rendszerről van szó, amely gyakorlatilag teljes szabadságot biztosít az előadónak, hogy egyéniségét, saját világát megjeleníthesse a zenében anélkül, hogy a zenei rendszer sérülne. Mindkét rendszer annyira sajátos, hogyha a földkerekség minden lakója - teszem azt - tablán szeretne játszani, akkor sem kéne senkinek a másik stílusát utánoznia.

Köszönet az Ethnosound-nak