2010 januárjától kedden délben a Civil Rádióban

2011. december 06. 09:01 - kage

Kishúgunk a digitális szénakazalból

Hónapokig hol New Yorkból, hol Kolozsvárról, máskor Bangkokból rohantak a bitek egy tengermély, intim és tiszta kortárs népzene felé

Szalóki Ági hangja időtlen és tiszta. Légies, mintha csak fél lábbal lenne itt; a másikkal mindig valahol messze barangol. Virtuozitás helyett törékenységgel varázsol. Bármihez nyúl, abban élet lüktet. Az elmúlt hat évben három gyereklemeze mellett megálmodott egy saját Karády-albumot; s persze ott volt a 2006-ban az év dzsesszlemezének választott Hallgató. Közben tíz éve készült titokban valami egészen másra. – Csak a pillanatra vártam.

A Tűzhely mai vendége Szalóki Ági és édesanyja Éva. Azt hiszem nem kell ecsetelni milyen beszélgetésre lehet számítani.

BBM_5135_logo.jpg

Ketten együtt vallanak, és emlékeznek Ági, hogy kezdte az éneklést és mit is csinált azon a bizonyos… amin sokáig ült… na de ez kiderül a beszélgetésből. A Tűzhely begyújtói dr. Szalsza alias Tengerdi Tibor és Kage aki Kelemen Gábor.

 A megérzéseim vezettek. Tudtam, hogy befelé kell figyelnem, hogy nőként, előadóként is kiteljesedjek. A letisztultságot kerestem, erős alapokat, hogy aztán építkezhessek, miközben már formálódott bennem egy saját zenei világ népdalokból, versekből, elektronikára fűzve – elektronikus népzene. Elidegenedés és intimitás, versének, népdal, digitális ballada és tánczene egyszerre.

 img-24-2.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://atuzhely.blog.hu/api/trackback/id/tr743441947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
2010 januárjától kedden délben a Civil Rádióban
süti beállítások módosítása